Fõ tartalom

péntek, 26 június 2015 00:00

Kibocsátó ünnepség 2015.

Írta: J. Gazsi Melinda
Értékelés:
(2 szavazat)

2015. június 25-én került sor a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola 2013/2015-ös évfolyamának kibocsátó ünnepségére.

A most végző ifjú rendőreink 2014. február 22-én a budapesti Syma Csarnokban Magyarország Miniszterelnöke előtt tették le rendőri esküjüket. Ezeket az ünnepélyes pillanatokat a Rendőri eskü szövegének meghallgatásával elevenítette fel 489 tanulónk, mivel az eskü tartalma most vált teljessé, hiszen szakképesítésük birtokában teljes intézkedési jogkörrel kezdik meg rendőri pályafutásukat.

Az alma matertől való búcsú után 18 megyében és különböző rendőrségi szervezetnél kezdik meg rendőri pályafutásukat.

Az ünnepség elöljárója Kovács István r. dandártábornok országos rendőrfőkapitány-helyettes, a gazdasági főigazgató volt. Az ünnepségen részt vett dr. Kiss János, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere és Dr Dsupin Ottó r. ezredes, az ORFK Humánigazgatási Szolgálat Oktatási és Képzési Főosztály vezetője. Az ünnepségen partneriskoláink, a Kassai Rendészeti Szakiskola és a nagyváradi Avram Iancu Határrendész Tiszthelyettes-képző Iskola delegációi is részt vettek. Megtisztelt bennünket jelenlétével több szervezet elöljárója, vezetője. Az intézmények képviselői több elismerést is átadtak kimagasló munkát végző tanulóinknak.

Rendőrfőkapitány-helyettes úr ünnepi beszédében köszöntötte az új kollégákat, a 47.000 fős rendőrségi nagycsaládban. Kiemelte, hogy a tanulás még nem ért véget, de egy nagyon fontos szakasza már lezárult rendőri pályafutásukban. Figyelmeztette ifjú kollégáikat, hogy a televízióban látott rendőri munka nem felel meg a valóságban napi feladatokkal leterhelt dolgos napok várnak rájuk, ahol a hivatali és állampolgári elvárásoknak is egyszerre kell megfelelni. Megköszönte a tanulóknak, hogy ezt a pályát választották hivatásuknak és külön megköszönte az ifjú rendőrök szüleinek, hogy erre terelgették immár fiatal kollégáit, tanulmányaik, gyakorlataik alatt támogatták gyermekeiket.

Kibocsátó ünnepség 2015Kibocsátó ünnepség 2015 Kibocsátó ünnepség 2015

Gazsi Zsófia őrmester tanulói válaszbeszédében felelevenítette az elmúlt két év eseményeit a várakozással teli beköltözéstől, az első tisztelgésen, fizikai alapozó felkészülésen keresztül a szakképesítő vizsgáig.

Országos rendőrfőkapitány úr tárgyjutalomban részesítette kiemelkedő tanulmányi eredménye és közösségi tevékenysége elismeréseként:

  • Dorony Renáta és
  • Pántya Attila őrmestert.

A pályájukat kezdő kibocsátott fiataloknak sok sikert, kitartást és helytállást kívánunk a rendőri szerveknél folytatandó szakmai munkájukhoz, és kívánjuk, hogy büszkék legyenek választott hivatásukra.

Kibocsátó ünnepség 2015Kibocsátó ünnepség 2015

Megjelent: 6431 alkalommal Utoljára frissítve: hétfő, 20 július 2015 09:24

Média