Fõ tartalom

csütörtök, 28 december 2017 13:19

Sportlövészet - Évértékelő

Írta: Dr. Nyilas István; Szentesi Tibor
Értékelés:
(0 szavazat)

Az idei évben sem volt csendes iskolánkban a sportlövészet sportág, hiszen ezen sport íránt érdeklődő tanulóink ismételten számos neves versenyen képvisletették magukat és sokszor teljesítményükkel az elvártnál sokkal jobb eredményt értek el. De ne szaladujunk ennyire előre, vegyük számon az idei év sportlövészetben elért eredményeinket.

Az év 2017.01.27-28-án kezdődött versenyzőink számára, a Miskolc-Egyetemvárosban, a Miskolci Egyetemi Lövész Klub (MELK) lőterén megrendezett Almássy Béla Minősítő Emlékversenyen. Itt a megyénkből 4 lövészklub és meghívott egyéni indulók, összesen több mint 120 versenyző mérte össze erejét, a 24 sorozatban két nap alatt. Tanulóink összesen 13 darab éremmel a legeredményesebb csapatként zárták a versenyt és meghívást kaptak az Országos Sportlövő Diákolimpiára és a Paczera Gyula emlékversenyre is.

Lövészet - évértékelőLövészet - évértékelő

Ezt követően jött a várva várt elismerés, hiszen a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola Sportegyesület Sportlövő Szakosztálya a Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) teljes jogú tagjává vált és ezáltal a sportlövészet sportágban, bármely versenyszámban, valamint korcsoportban indíthat versenyzőket mind a nemzeti, mind a nemzetközi (olimpiai) versenyszámokban egyaránt.

Innentől kezdve még erőteljesebben beindult a munka, ezért iskolánkban tanulóink részvételével együtt csoportos tehetségsegítő programot szerveztünk a Miskolci Szakképzési Centrum, Szemere Bertalan Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma valamint a Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola rendészeti tagozatos tanulói részére, mely során nem titkoltan azt vártuk, hogy segít a fiatalok körében a rendőri hivatás népszerűsítésében, a programban résztvevő rendőr-kadét tanulók számára vonzóvá teszi a rendőri pályát, amit a remények szerint sokan jelölnek majd meg közülük továbbtanulási célként.

Lövészet - évértékelőLövészet - évértékelő

Az ütemtervnek megfelelően, eredményesen fejeződött be a program, hiszen a kéthetes intenzív és szisztematikus felkészítésnek köszönhetően, mind iskolánk tanulói, mind a kadétképzésben és a programban résztvevő diákok, 2017.03.24-én indulhattak a Miskolc-Egyetemváros MELK szervezésében megrendezett Középiskolások és Egyetemisták Egyetemi "Nyuszi" Kupáján. A rangadón iskolánk sportegyesületének, valamint a MRSZKI "utánpótlás" (Szemere Bertalan Szakgimnázium, Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola) csapatán kívül négy miskolci középiskola és a Miskolci Egyetem hallgatói is részt vettek nemzeti versenyszámokban, három korcsoportot lefedve, összesen tizenegy sorozatban, sorozatonként öt versenyzővel csapataink összesen 13 érmet hozott el.

lövészet - évértékelőlövészet - évértékelő

A nagyszerű eredményeket hozó verseny után, még egy megmérettetés várt a tanulókra. A program lezárásaként a Miskolctapolcai Kalandtúraparkban, a létesítmény akadálypályáit kellett leküzdeniük, aminek örömmel tettek eleget. Ügyességük és bátorságuk tanúbizonyságaként a kalandpark túravezetőitől névre szóló tanúsítványt is átvehettek.

lövészet - évértékelő

Természetesen a rendészet jellegű verseyek sem maradtak el az évben. A civil életben a sportlövő versenyekkel egy szilárd alapot szerezve versenyzőink a BM által szervezett tanintézeti lőbajnokságon is indultak. A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola rendezte a 2017. évi BM Tanintézeti Országos Pontszerző Lőbajnokságot. A mezőnyben öt oktatási szerv (Adyligeti RSZKI, Körmendi RSZKI, Miskolci RSZKI, Szegedi RSZKI, Büntetés-Végrehajtás) indított versenyzőket (3 fiú-3 lány összetételben) 30 fő részvételével. Ismételten egy nagyon erős és jól felkészült mezőnyben, az MRSZKI csapatának a versenykiírásnak megfelelően a rendszeresített felszerelésekkel, immár negyedik éve "töretlenül" sikerült a dobogó felső fokára felállnia.

lövészet - évértékelőlövészet - évértékelő

Ezek után nagy lendülettel vágtunk bele a 2017. április 27-én, Csopakon, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, Alparancsnoki Oktatási Központjában megrendezésre kerülű 2016/2017. tanévi rendészeti szakgimnáziumok közötti rendőr tanulók Országos Tanulmányi Versenyének döntőjébe. A mezőnyben mind a négy rendészeti szakgimnázium 10-10 fős, első és második évfolyamos tanulókból álló csapatokat delegált és már a verseny kezdetén érződött, hogy kiélezett küzdelem elé nézünk. Az alapos és minden területet felölelő intenzív egyhetes felkészítést követően 2017. április 26-án nekivágott iskolánk csapata a hosszú útnak. Másnap, a korai reggelit követően Fülöp Zsolt rendőr alezredes a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ főosztályvezető-helyettese ünnepélyesen megnyitotta a versenyt, majd egy minden részletre kiterjedő eligazítás vette kezdetét. A kisorsolt végrehajtási sorrend (1.) jó ómennek bizonyult. A kiírás szerint évfolyamonként négy feladatot kellett teljesíteniük a délelőtt során, majd a nap második részében már közös munka várt az évfolyamokra. A feladatok és szituációk végrehajtását követően nagyon bizakodva vártuk az eredményhírdetést, mivel a pályabírók és értékelők által kapott visszajelztések alapán iskolán csapata kimagaslóan jó erdmény értek el a lövászeti feladatoknál és a fegyverek időre történő szét-összeszerelésénél egyaránt. A másnapi eredményhírdetés során iskolánkat hírdették ki a 2016/2017. tanévi rendészeti szakgimnáziumok közötti rendőr tanulók országos tanulmányi versenyének bajnokává.

lövészet - évértékelőlövészet - évértékelő

A 2016/2017. tanév végéhez közeledve egy meglepő és váratlan elismerésnek is örülhettünk, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságához tartozó Új Nemzedék Központ a Nemzeti Tehetség Program keretében 2017. évben is felhívást tett közzé a "BONIS BONA – A nemzet tehetségeiért" díjra a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek, tehetségsegítők és tehetséggondozó szervezetek erkölcsi és anyagi elismerése céljából. A "Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért" díjra olyan, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar vagy magyarországi nemzetiségi köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok, gyógypedagógusok, szakoktatók, felsőoktatásban dolgozó oktatók, civil szervezetek tehetségsegítői és a tehetséggondozás területén működő szervezetek jelölhetők, akik oktatják, nevelik, segítik a gyermekeket, tanulókat, fiatal tehetségeket. Ennek megfelelően a 2017. évben, kiváló tehetséggondozó kategóriában Dr. Nyilas István nyerte el ezen kimagasló elismerést az ezidáig, sportterületén végzett versenyfelkészítű munkája elismeréséül.

lövészet - évértékelőlövészet - évértékelő

A 2017/2018. tanév is lendületesen indult, mivel az "újjonc" első évfolyamos, frissen összeállt lövészcsapatunkkal iskolán először nevezett a Magyar Sportlövő Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség közös szervezésében lévő 2017. október 07. napon a Miskolci Egyetemváros MELK lőterén megrendezett Diákolimpia Megyei Döntőre, ahol versenyzőink mindegyike az elért kítűnő eredményükkel kvótát szerzett a Diákolimpia Országos Döntőjébe. A fenti versenyeztetés szervesen kacsolódik iskolánk tehetségfejlesztő és tehetséggondozó munkájába, hiszen a Diákolimpia versenyrendszerét az Emberi Erőforrások Minisztere és a Magyar Diáksport Szövetség, mint a Magyar Olimpiai Bizottság partnere közösen hirdette meg több mint 30 sportágban. Az International Schoolsport Federation (Nemzetközi Iskolasport Szövetség) irányításával a teljes körű iskolai sport tehetséggondozás, a sporttevékenységek és sportágak népszerűsítése, valamint a tanulók egészséges életmódra nevelése céljával a 2017/2018. tanévben immáron 31. alkalommal, amelyen minden olyan tanuló jogosult részt venni, aki az adott tanévben bármely magyarországi köznevelési intézménybe beiratkozott és ott tanulmányokat folytat. A versenyen megyénk számos Általános és Középiskolája képviseltette magát több mint 60 fő versenyzővel. Versenyzőink a várakozáson felül a szabályok értelmében 5 darab egyéni és 2 darab csapat kvótát szerzett a 2017. november 18.-i Diákolimpia Országos Döntőjére, ahol az 1-3. helyezett (tekintettel arra, hogy a Diákolimpia, mint tehetséggondozó versenysorozat tanulmányi versenynek minősül) felvételi többletpontok megszerzésére jogosítanak a felsőoktatási felvételi eljárásban.

lövészet - évértékelőlövészet - évértékelő

Természetesen iskolán belül sem maradhatott el a már hagyományőrző jelleggel harmadszor kerülő III. Miskolci Lőbajnokság, amelyen mind a 14 elsős és a Gimnáziumban bent tartózkodó másodikos és tűzoltó évfolyamos osztály képviseltette magát egy női és egy férfi versenyzővel, továbbá az MRSZKI SE Sportlövész szakosztály neveltjei is. A résztvevőknek a Magyar Sportlövő Szövetség versenyszabályzatában is szereplő nemzeti, nyílt irányzékú 20 lövéses légpuska versenyszámban kellett versenyezniük, ami alapján női és férfi egyéni, továbbá vegyes csapat összetett eredményt hirdettünk. Az egyéni pályán a 10 méterre elhelyezett zárt irányzékú légpuska lőlapon 5 próba lövést követően 20 értékelt lövést kellett leadniuk a versenyzőknek és a legtöbb köregységet elérniük FEG-14 típusú alsókaros légpuska használatával. A versenyt a legmagasabb köregységet teljesítő lövő nyerte. A lőversenyt követően a Miskolci SZC Szemere Bertalan Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumnak tanulói is nagy létszámmal és lelkesedéssel megjelentek és kipróbálhatták a lőversenyen résztvevők fegyvereit és a feladatok végrehajtását. Lehetőséget biztosítottunk arra is, hogy megismerkedjenek a rendőrségnél használt szolgálati lőfegyverekkel is.

lövészet - évértékelőlövészet - évértékelő

Az idén is megrendezésre került a Miskolci Egyetemváros MELK lőterén 2017. október 20. és 21. napokon a 2017. évi Miskolci Egyetemi Kupa minősítő lövészverseny, ahol iskolánk öt versenyzőjével képviseltette magát. A résztvevőknek a Magyar Sportlövő Szövetség versenyszabályzatában is szereplő nemzeti, nyílt irányzékú 20 lövéses, valamint nemzetközi (olimpiai) 40 és 60 lövéses zárt irányzékú légpuska és légpisztoly versenyszámokban kellett versenyezniük, ami alapján női és férfi egyéni eredményt hirdettek. Versenyzőink a versenyszámok és korcsoportok alapján az összesen kiosztott 108 éremből 21 érmet gyűjtöttek össze. A versenyzőinknek ezen megmérettetés méltó "főpróbája" volt a 2017. november 18. napon Derecskén megrendezésre kerülő Diákolimpia Országos Bajnokságnak, ahol a korábban a megyei döntőben megszerzett kvóták alapján mind a fiú, mind pedig a lány csapatunk képviselteti majd magát.

lövészet - évértékelőlövészet - évértékelő

Eljött a Diákolimpia Országos Döntőnek ideje is, melyet 2017. november 18. –napon Derecskén, a Városi Sportcsarnokban rendeztek meg. A versenyen összesen 520 fő vett részt 19 megyéből, megyénkét egy fiú és egy lány csapattal, ahol versenyzőink nagy meglepetést okoztak számunkra, mivel iskolánk női csapata légpisztoly 20 lövéses versenyszámban Országos Bajnok lett, de mögöttük a fiú csapatunk sem maradt "szégyenben", mivel ők szintén a feni versenyszámban a II. helyezést érték el. Iskolánk ezidáig "civil" versenyen soha nem ért el ekkora sikert egyetlen sportágban sem.

lövészet - évértékelőlövészet - évértékelő

Majd az év végén, 2017. december 8-9. napokon első alkalommal rendeztünk iskolánk sportegyesülete az MRSZKI SE nevében lövészversenyt, ami a MRSZG SE Sportlövész Kupa nevet vislete. A versenynek az iskolánk újonnan átadott 4. sz. épület léglőtere adott otthont. A lőtér hat lőállásos, korszerű lőlapmozgató berendezésekkel felszerelt, amely így megyei szintű, akár minősített légfegyveres lövészversenyek megrendezésére is alkalmas. A fenti versenyre, amely a Magyar Sportlövők Szövetsége versenynaptárában is meg volt hirdetve, tanulóinkon kívül megyénk minden lövészklubja és a MSZC Szemere Bertalan Szakgimnázium rendészeti ágazati képzésén tanulók is hivatalosak voltak, ahol légpuska és légpisztoly szakágban, minden korcsoportban, nemzeti és nemzetközi (olimpiai) versenyszámban hirdettünk versenyt. Ennek megfelelően a sporttársak között a legfiatalabb 12, míg a legidősebb versenyző 84 éves volt. A várakozásokat is felülmúlva összesen 12 sorozatban, több mint 40 versenyző indult el versenyünkön, ahol iskolánk Sportegyesületét képviselve tanulóink a különböző korcsoportokban és versenyszámokban összesen 14 érmet hoztak el.

lövészet - évértékelőlövészet - évértékelő

Iskolánk lőkiképzőinek nem elsősorban csak az a célja, hogy tanulóink az iskolánk összetett eredményeit gazdagítsák, hanem fő célként kitűzték, hogy a sportlövészet sportág népszerűsítésével a legtehetségesebb tanulóinkból a hivatásos szolgálatuk során, később minősített, a civil életben is elismert kiváló versenyzővé váljanak.

Reméljük, hogy a cikket olvasó, a rendőri hivatás iránt érdeklődő leendő tanulóinknak felkeltettük az érdeklődésüket, és a későbbiekben a sikeres felvételi eljárást követően tagjai lesznek a már megalakulóban lévő MRSZKI Sportegyesület, Sportlövő Szakosztályának és a megfelelő felkészítést követően eredményes versenyzője lesz iskolánknak.

Megjelent: 2183 alkalommal Utoljára frissítve: csütörtök, 28 december 2017 14:16