Fõ tartalom

péntek, 13 április 2018 10:26

Felvételi 2018 – öröm és siker

Írta: Kőhalminé Mizsei Orsolya
Értékelés:
(0 szavazat)

Mint minden tavasszal, idén is lezajlott iskolánkban a felvételi vizsgák időszaka! Hogy miért öröm és siker? Mert nagyon sok jelentkező a felvételi nap végén jó hírrel térhetett haza, akinek pedig mégsem volt pozitív végkicsengésű az eredmény, az sem keseredhetett el, hiszen lehetőséget kapnak javításra!

Ebben a felvételi ciklusban 650 fő nyújtotta be intézményünkbe felvételi pályázatát 10 megyéből. Nagy örömünkre szolgált, hogy igen bátor fiatal hölgyek is szép számmal jelentkeztek, 185 fő hölgy adta be jelentkezését.

A fizikai és elméleti szakmai ismeretek eredményéhez még volt lehetőség plusz pontszámokat összegyűjteni (pl. vezetői engedély megléte, sporteredmények, nyelvvizsga), így alakulhatott ki a végleges eredmény.

A 650 főből 426 főt tudtunk továbbküldeni a következő fordulóba, ahol egészségügyi, pszichikai szűrésen, és személyzeti elbeszélgetésen vesznek részt. Ha ezt az akadályt is eredményesen veszik, akkor utolsó lépésként az kifogástalan életvitel vizsgálata történik. Ezzel együtt születik meg a felvételi döntés, és kaphatnak értesítést azok a szerencsés jelentkezők, akik megkezdhetik tanulmányaikat 2018. szeptember elején a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban!

Felvételi 2018Felvételi 2018Felvételi 2018Felvételi 2018Felvételi 2018Felvételi 2018

Minden felvételizőnek köszönjük, hogy megtisztelt minket bizalmával! Gratulálunk azoknak, akik továbbjutottak a következő fordulóba! Akiknek pedig ez a megmérettetés idén nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, azoknak céltudatos és kitartó felkészülést kívánunk, jövőre újra várjuk őket szeretettel!

Megjelent: 1972 alkalommal