Fõ tartalom

péntek, 28 szeptember 2018 14:03

Alaki szemle 2018

Írta: Juhászné G. Melinda
Értékelés:
(0 szavazat)

Szeptember vége van, eltelt az első hónap a tanévből. A rendészeti képzésben a kezdő időszak az alapozásról szól, hiszen biztos tudást csak erős alapokra lehet építeni. Ebben a fázisban sajátítják el az alaki szabályzatnak megfelelő mozgásformákat a tanulók. Az erőnléti állapotukat is jelentősen javították az intenzív testnevelés órák és az azon kívüli fizikális kondicionáló foglalkozások. Az elsajátított tudásanyagot mérni kell, így ennek legjobb módja az első évfolyam alaki szemléje, melyet a 20 km-es menetgyakorlat tesz kerek egésszé.

Iskolánkban 2018. szeptember 28-án került megtartásra az egységes rendészeti alapképzést záró alaki szemle, melynek elöljárója Bagi István r. ezredes, iskolánk igazgatója volt.

A szemlén 13 első évfolyamos rendőr osztály és – mivel az alapképzés egységes minden egyenruhás rendészeti szervnél - 2 katasztrófavédelmi (tűzoltó) osztály vett részt kb. 350 fővel. A szemlebizottság az iskola vezetői állományából állt, melynek vezetője Lövei László r. ezredes iskolánk oktatási igazgató-helyettese volt. A szemle reggel a tanulói szállások és tantermek körletszemléjével kezdődött el. Ezt követően került sor az alaki mozgások bemutatására. Az osztályok bemutatták alaki felkészültségüket egyénileg és osztályszinten, csoportos mozgásformákban. A tanulók számot adtak az állami, rendőrségi és iskolai vezetők ismeretéről, valamint az alapvető szabály- és szervezeti tudásukról is. Az alakzati mozgásformák után rövid pihenőt, majd a felkészülést követően indultak az elsősök a Sajóbábonyig tartó 20 km-es menetgyakorlatra.

Alaki szemle 2018Alaki szemle 2018Alaki szemle 2018Alaki szemle 2018Alaki szemle 2018Alaki szemle 2018

2016-tól minden évben megtisztelik részvételükkel alaki szemlénket a reménybeli tanulóink, a majdani rendőrök, akik már 14 éves korban életpályájukként választják a rendőri hivatást. Az országban két helyen, Békéscsabán, valamint a miskolci Szemere Bertalan Szakgimnáziumban folyik a Rendészeti ügyintézői, úgynevezett "rendőr kadét"-képzés.

Iskolánk partneriskolájának, a Miskolci Szakképzési Centrum, Szemere Bertalan Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumának tanulói azok, akik részt vettek a szemlén több mint 100 fővel. A középiskola diákjai már fiatalon, 14 éves koruktól ismerkednek a rendészettel, és válnak a rendészeti képzés részeseivé. Amennyiben az előttük álló négy év tanulmányi követelményeinek sikerrel tesznek eleget, felvételt nyernek iskolánkba. Kollégiumi rendszerben, rendkívül szabályozott keretek között vérteződnek fel azokkal az ismeretekkel, és szerzik meg azokat a kompetenciákat, melyek megszerzését követően egy rövidebb, mindössze 1 éves rendészeti szakgimnáziumi képzést követően már szakképzett rendőrökké válhatnak. A szemle során ugyan még bizonytalanabbak, mint idősebb szakgimnáziumi társaik, de felkészítőik szaktudása garancia arra, hogyha eljön az idő, teljes értékű rendészeti szakgimnáziumi tanulókká váljanak.

Alaki szemle 2018Alaki szemle 2018Alaki szemle 2018Alaki szemle 2018Alaki szemle 2018

Iskolánk tanulói és a kadétok is jól megfeleltek az alaki szemle egységes követelményrendszerének.

Az alaki szemlét idén megtisztelték több rendészeti szervezet képviselői és a sajtó munkatársai is.

Sajtómegjelenések:

Minap video:
https://minap.hu/video/alaki-szemle-miskolci-rendeszeti-szakgimnaziumban

Minap képek:
https://minap.hu/cikkek/pattogtak-vezenyszavak-az-alaki-szemlen-kepgaleriaval

Boon cikk:
http://www.boon.hu/alaki-szemlevel-zarult-az-alapozas-miskolcon/4000858

Globo Tv:
https://www.youtube.com/watch?v=JTWO8g9_ZG0

Észak Magyarország:

Észak Magyarország

Megjelent: 646 alkalommal Utoljára frissítve: szerda, 03 október 2018 13:52