Fõ tartalom

szerda, 06 június 2018 13:16

Látogatás Nagyváradon

Iskolánk tanulóiból és tanáraiból álló küldöttség 2018. május 22-25 között a nagyváradi Avram Iancu Határrendészeti Iskolában vendégeskedett. Ez a látogatás mind a diákok, mind a kísérő tanáraink számára is hatalmas élmény volt. A programok tökéletesen meg voltak szervezve, az unalom messze elkerült bennünket.

csütörtök, 10 május 2018 09:24

A "Móriczosok" kirándulása iskolánkban

Május 8-án tanulmányi kirándulásra érkezett hozzánk a Móricz Zsigmond Református Kollégium és Gimnázium 9. évfolyamos rendészet-közszolgálat ágazati képzésben résztvevő osztálya.

A 25 fő diák osztályfőnökükkel Ungi Tamás tanár úrral, és a karcagi Rendőrkapitányság állományában dolgozó Fekete András r. főtörzszászlós úrral 9 órára érkezett meg a több órás utazást követően.

csütörtök, 30 november 2017 12:29

Látogatás a TIK-ben

A 113. szakasz egy csoportja a napokban látogatást tett a Miskolci Tevékenység-irányítási Központba. A központ vezetője, Dr. Gál Károly r. alezredes fogadott bennünket, és rövid tájékoztatást adott a TIK megalakulásával és működésével kapcsolatban.

A szlovák társiskolánk a Kassai Rendészeti Szakiskola idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az alapítás emlékére 2017. május 26-án rendeztek nagyszabású ünnepséget rendeztek, melyen a minisztériumi és országos rendőr-főkapitányi elöljárók mellett az együttműködő társszervek képviselői, valamint az iskola jelenlegi és korábbi vezetői és dolgozói is részt vettek.

kedd, 15 november 2016 08:04

Bajor vezetői látogatás

2016. november 9-11. között iskolánkon járt a Bajor Készenléti Rendőrség vezetői delegációja: Josef Strobl és Ralf Neumüller urak. Strobl úr a VII. Bevetési Rohamosztály vezetője, irányítása alatt több mint 1.300 fő hivatásos és 350 fő tanuló teljesít szolgálatot. Neumüller úr a Készenléti Rendőrség Ki- és Továbbképzési Igazgatóság vezetője.

A kolozsvári "Septimiu Mureşan" Rendőrképző Iskola kétfős delegációját láthattuk vendégül iskolánkban 2016. június 14-16. között, Alexandru Tanco r. ezredes, igazgató vezetésével. A látogatás elsődleges célja a szakmai vizsgáztatás jogi hátterének és megvalósításának tapasztalatcseréje volt.

kedd, 24 május 2016 09:07

"Zrínyisek" az iskolánkban

Ez év május 5-7. között osztálykirándulásra érkezett hozzánk a budapesti Zrínyi Miklós Gimnázium 9. évfolyamos, közbiztonsági tagozatos osztálya. Az osztályfőnök, Tóth Krisztina testnevelés szakos tanárnő, arra kért bennünket, hogy kínáljuk meg őket egy kis ízelítővel a helyi diákéletből, speciális képzésünkből és tájékoztassuk őket arról, milyen követelményeknek kell megfelelniük a hozzánk jelentkezőknek a felvételi vizsgán.

szerda, 18 május 2016 09:12

Karcagiak iskolánkon

Május 10-én, tanulmányi kirándulás keretében, immár tizenkettedik alkalommal látogattak el hozzánk a karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai és tanárai. A rendvédelmi fakultációs képzést folytató neves intézményt, idén huszonhat érdeklődő tanuló és három tanár képviselte.

hétfő, 21 március 2016 08:38

Román tanulók vendégeskedtek Miskolcon

Nagyváradi testvériskolánkkal már több, mint tíz éve ápoljuk a diákcsere látogatások hagyományát. Idén március 7-től 11-ig vendégeskedett iskolánkon hat román tanuló két kísérő tanárral.

Iskolánkban tett látogatást Andres Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok Magyarországi Nagykövetségének ügyvivője 2014. augusztus 19-én, aki az új nagykövet kinevezéséig vezeti a nagykövetség munkáját.

A látogatás célja a rendészeti oktatási rendszer és iskolánk megismerése volt.

A program során bemutattuk egy rövid előadás keretében hazánk rendészeti képzési rendszerét, iskolánknak ebben elfoglalt helyét és szerepét. Bepillantást nyert iskolánk egy-két gyakorlati képzést biztosító helyszínére: a sportcsarnokba és az intézkedés módszertani szakkabinetbe.

1. oldal / 2