Fõ tartalom

péntek, 01 szeptember 2017 15:37

Tanévnyitó ünnepség

Írta:

A mai napon ünnepélyes keretek között megkezdődött a 2017/18-as tanév iskolánkban is. Idén 370 fő első és 469 fő másodéves tanuló kezdi meg tanulmányait iskolánkon. Hamarosan hozzájuk csatlakoznak a 34 fő katasztrófavédelem alapképzésre beosztott tanulói is.

Már nagyon vártuk leendő elsőseinket, akik augusztus 22-23-án érkeztek hozzánk szerződéskötésre. Összesen 364 fővel kötöttük meg tanulói szerződésünket. Ők azok a fiatalok, akik úgy döntöttek, hogy a rendőri hivatást, a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumot választották.

hétfő, 10 július 2017 14:55

Rendészeti Szakmai Gyakorlat és Tábor

Írta:

Iskolánk adott otthont a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Szakgimnáziuma, valamint a putnoki Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola, közel hetven, rendvédelmi képzésben résztvevő tanulójának, akik a nyári, szakmai gyakorlatukat töltötték iskolánk falai között.

csütörtök, 29 június 2017 16:12

Kibocsátó ünnepség 2017

Írta:

2017. június 28-án került sor a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium 2015/2017-es évfolyamának kibocsátó ünnepségére. Idén összesen 333 fő tett sikeres, komplex, szakmai záróvizsgát, harmincegyen kiváló eredménnyel. Rendőri pályafutásukat a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon és további kilenc megyei rendőr-főkapitányság állományában kezdik meg.

csütörtök, 29 június 2017 16:06

Eskütétel 2017

Írta:

2017. június 17-én, Budapesten a Hősök terén 1206 rendőr tiszthelyettes tett ünnepélyes esküt, Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügy- és Simicskó István honvédelmi miniszter úr előtt.

csütörtök, 22 június 2017 15:38

Szakképesítve

Írta:

Intézményünk 2015-2017. évfolyamának komplex szakmai vizsgája 2017. május 24 és június 16 között került lebonyolításra, melynek során 333 fő tanulónk 13 vizsgacsoportban bizonyította tudását. A vizsgázók írásbeli, szóbeli, gyakorlati vizsga keretében adtak számot a két tanév alatt szerzett tudásukról.

hétfő, 19 június 2017 15:37

Bonis Bona – Jótól Jót Tanulni

Írta:

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságához tartozó Új Nemzedék Központ a Nemzeti Tehetség Program keretében 2017. évben is felhívást tett közzé a "BONIS BONA – A nemzet tehetségeiért" díjra a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek, tehetségsegítők és tehetséggondozó szervezetek erkölcsi és anyagi elismerése céljából.

csütörtök, 15 június 2017 13:05

Jobb körülményeket teremtünk

Írta:

2016. december 7-én megkezdődött az iskolai konditerem női-férfi öltözőjének felújítása és átalakítása. A munkálatok 2017. június 7. napjával befejeződtek, így a rendszeres testmozgást fontosnak tartók ezután helyben élhetnek az edzés utáni tisztálkodás lehetőségével.

2017. június 6-9. között iskolánk nemzetközi lőkiképzői konferenciának adott otthont, négy társiskola közreműködésével. A nagyváradi, kolozsvári, katowicei és kassai iskolákról képviseltették magukat lőkiképző kollégák, akik rendőr és a határrendész tanulókat oktatnak.

2017. június 8-9 között, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium bűnügyi munkacsoportja szakmai gyakorlaton vett részt a Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltségen. Megérkezésünket követően Pusztai Tamás r. ezredes kirendeltség vezető úr fogadta csoportunkat.

A szlovák társiskolánk a Kassai Rendészeti Szakiskola idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az alapítás emlékére 2017. május 26-án rendeztek nagyszabású ünnepséget rendeztek, melyen a minisztériumi és országos rendőr-főkapitányi elöljárók mellett az együttműködő társszervek képviselői, valamint az iskola jelenlegi és korábbi vezetői és dolgozói is részt vettek.

A korábbi évekhez hasonlatosan, idén is több kollégánk részesült elismerésben Pedagógusnap alkalmából.

3. oldal / 28