Fõ tartalom

csütörtök, 21 december 2017 10:25

Korunk rettegett "betegsége" az AIDS

Írta:

2017.december 05.-én 14 órától az Országos Mentőszolgálat képviseletében Domoszlai Tamás mentőápoló tartott előadást az iskolánk tanulóinak, melynek témája korunk rettegett "betegsége" az AIDS volt.

hétfő, 18 december 2017 07:44

Mikuláscsomagot a beteg gyerekeknek

Írta:

2017. december 06-án a 209-es szakasz meglepte a BAZ Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központ kisbetegeit egy-egy mikuláscsomaggal. A mikuláscsomagokat Goda Viktor c. r. őrnagy Úr vezetésével saját kezűleg, nagy gondossággal állítottuk össze.

hétfő, 11 december 2017 21:22

Sportteljesítményünk értékelése

Írta:

A Belügyminisztérium és a Rendvédelmi Szervek Országos Pontszerző Sportbajnokságainak ünnepélyes eredményhirdetésére, valamint a 2017. évben elért sporteredmények, illetve a sportszervezés és a kiképzés területén nyújtott kimagasló teljesítmények elismerésére 2017. december 7-én a ROKK Rendészeti Szervek Kiképző Központjának Vágóhíd utcai objektumában került sor. Iskolánkat Bagi István rendőr ezredes úr és jómagam képviseltük.

Az adventi készülődés időszakában iskolánk hétköznapjaiba is egy kis ünnepi hangulatot csempészett a december 4-én megtartott Mikulás ünnepség. Az idén a Csiribiri Együttes varázsolta ide a Mikulást, akit a közel 50 főből álló gyereksereg már nagyon izgatottan várt.

hétfő, 04 december 2017 08:08

Nyugdíjas találkozó 2017

Írta:

2017. november 30-án tartottuk a már hagyományossá vált nyugdíjas találkozót az intézmény nyugállományba vonult dolgozói részére. Idén ismét közel negyvenen tették tiszteletüket a rendezvényen. Jelenlegi dolgozóink is részesei voltak az eseménynek, hogy találkozhassanak egykori kollégáikkal, és együtt eleveníthessék fel a régi szép emlékeket.

csütörtök, 30 november 2017 12:29

Látogatás a TIK-ben

Írta:

A 113. szakasz egy csoportja a napokban látogatást tett a Miskolci Tevékenység-irányítási Központba. A központ vezetője, Dr. Gál Károly r. alezredes fogadott bennünket, és rövid tájékoztatást adott a TIK megalakulásával és működésével kapcsolatban.

Utoljára frissítve: csütörtök, 30 november 2017 12:34

A "Kiskorúak jogellenes külföldre vitelének megakadályozása" c. projekten vettem részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, Budapesten 2017. november 13-17. között, amelynek tapasztalatait feldolgozzuk a kollégáimmal és be fogjuk építeni a tanulók oktatásába.

Számos küzdősport rajongó számára jeles napnak számított 2017. november 18., hiszen ezen a napok került megrendezésre a nagyszabású TEK Budo- és Küzdősport Gála. Iskolánk tanulói nagy reményekkel utaztak a versenyre, némelyek a sokadik küzdelmükre készültek, mások életükben először léptek a küzdőtérre.

Utoljára frissítve: csütörtök, 23 november 2017 09:25

A mai nap örömmel értesültünk, hogy a 2017. november 18-án, Derecskén lezajlott Diákolimpiai eredményeink adminisztrációs hiba következtében kiigazításra kerültek. Az új eredmény a leány csapatunkat érintette.

kedd, 21 november 2017 10:36

VÁSZ ellenőröket képeztünk

Írta:

Iskolánkon immár hatodik alkalommal került sor a veszélyes áru szállítási ellenőrök kényszerítő eszköz használati képzésére. 2017. november 13-17. között öt megyéből összesen 12 kolléga érkezett hozzánk, hogy elsajátítsa a kényszerítő eszközök alkalmazásának elméleti és gyakorlati alapjait.

Iskolánkon 2017. november 15-én és 16-án körzeti megbízotti vizsga lebonyolítására került sor. A megbízottak, illetve jelöltek a három hetes intenzív, tanintézeti képzést követően szolgálati helyükön szerzett tapasztalatok felhasználásával készültek fel a megmérettetésre.

hétfő, 20 november 2017 13:17

Nemzetközi workshop Szegeden

Írta:

"Képzési rendszerek és módszerek a határrendészeti szakképzésben" címmel nemzetközi találkozót és műhelymunkát szervezett a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium 2017. november 6-9. között Szegeden. A rendezvényen a német és román testvériskolák képviselőinek előadásaiból ízelítőt kaptunk a nemzetközi határrendész-rendőr oktatási és képzési rendszerekről, a képzési gyakorlatról, munkamódszerekről. A rendészeti szakgimnáziumok oktatói bemutatták a honi alap-és iskolarendszeren kívüli, valamint az e-learning továbbképzések egymásra épülő szerkezetét.

4. oldal / 32