Fõ tartalom

hétfő, 04 december 2017 08:08

Nyugdíjas találkozó 2017

Írta:

2017. november 30-án tartottuk a már hagyományossá vált nyugdíjas találkozót az intézmény nyugállományba vonult dolgozói részére. Idén ismét közel negyvenen tették tiszteletüket a rendezvényen. Jelenlegi dolgozóink is részesei voltak az eseménynek, hogy találkozhassanak egykori kollégáikkal, és együtt eleveníthessék fel a régi szép emlékeket.

csütörtök, 30 november 2017 12:29

Látogatás a TIK-ben

Írta:

A 113. szakasz egy csoportja a napokban látogatást tett a Miskolci Tevékenység-irányítási Központba. A központ vezetője, Dr. Gál Károly r. alezredes fogadott bennünket, és rövid tájékoztatást adott a TIK megalakulásával és működésével kapcsolatban.

Utoljára frissítve: csütörtök, 30 november 2017 12:34

A "Kiskorúak jogellenes külföldre vitelének megakadályozása" c. projekten vettem részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, Budapesten 2017. november 13-17. között, amelynek tapasztalatait feldolgozzuk a kollégáimmal és be fogjuk építeni a tanulók oktatásába.

Számos küzdősport rajongó számára jeles napnak számított 2017. november 18., hiszen ezen a napok került megrendezésre a nagyszabású TEK Budo- és Küzdősport Gála. Iskolánk tanulói nagy reményekkel utaztak a versenyre, némelyek a sokadik küzdelmükre készültek, mások életükben először léptek a küzdőtérre.

Utoljára frissítve: csütörtök, 23 november 2017 09:25

A mai nap örömmel értesültünk, hogy a 2017. november 18-án, Derecskén lezajlott Diákolimpiai eredményeink adminisztrációs hiba következtében kiigazításra kerültek. Az új eredmény a leány csapatunkat érintette.

kedd, 21 november 2017 10:36

VÁSZ ellenőröket képeztünk

Írta:

Iskolánkon immár hatodik alkalommal került sor a veszélyes áru szállítási ellenőrök kényszerítő eszköz használati képzésére. 2017. november 13-17. között öt megyéből összesen 12 kolléga érkezett hozzánk, hogy elsajátítsa a kényszerítő eszközök alkalmazásának elméleti és gyakorlati alapjait.

Iskolánkon 2017. november 15-én és 16-án körzeti megbízotti vizsga lebonyolítására került sor. A megbízottak, illetve jelöltek a három hetes intenzív, tanintézeti képzést követően szolgálati helyükön szerzett tapasztalatok felhasználásával készültek fel a megmérettetésre.

hétfő, 20 november 2017 13:17

Nemzetközi workshop Szegeden

Írta:

"Képzési rendszerek és módszerek a határrendészeti szakképzésben" címmel nemzetközi találkozót és műhelymunkát szervezett a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium 2017. november 6-9. között Szegeden. A rendezvényen a német és román testvériskolák képviselőinek előadásaiból ízelítőt kaptunk a nemzetközi határrendész-rendőr oktatási és képzési rendszerekről, a képzési gyakorlatról, munkamódszerekről. A rendészeti szakgimnáziumok oktatói bemutatták a honi alap-és iskolarendszeren kívüli, valamint az e-learning továbbképzések egymásra épülő szerkezetét.

péntek, 17 november 2017 10:16

"Ovizsaru" a Napraforgó óvodában

Írta:

Alig telt el egy hónap a legutóbbi óvodai látogatásunk óta és máris újabb kérés érkezett iskolánkhoz. A Napraforgó Óvoda Tapolcai Tagóvodájának kívánsága nem volt más, minthogy látogasson el hozzájuk is az "Ovizsaru". És miért mondtunk volna nemet a szíves invitálásra.

A tanév nem is indulhatott volna jobban számomra, hiszen legnagyobb vágyam teljesült, amikor felvételt nyertem a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumba. A tanévnyitót követően lőkiképzőmtől Szentesi Tibor r. tzls. hallottam, hogy a lövészsport kedvelőinek lehetősége van lövészeti szakkörre járnia. Nem is halogattam a lehetőséget, jelentkeztem az iskola Sportegyesületének Sportlövő Szakosztályába és eljártam a heti edzésekre.

szerda, 25 október 2017 09:56

Az ovizsaru visszatért

Írta:

Lehet-e az oktató-nevelő munka sikerének hitelesebb bizonyítéka annál, hogy korábbi előadásunk színhelyéről ismételt meghívást kapunk? Múlt évben iskolánk "Ovizsaruja" Dr. Nyilas István r. főhadnagy úr egy emlékezetes, látványos és színvonalas foglalkozást vezetett a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda, Görgey Úti tagóvodájában és most ismét felkérés érkezett 2017. október 17-re, aminek nagy örömmel tettünk eleget.

szerda, 15 november 2017 08:13

Őrségváltás

Írta:

A közelmúlt eseményeit összefoglalva "tollat ragadtam", hogy ezúton is tájékoztassam az iskola iránt érdeklődőket a beosztott vezetői szintű személyi változásokról...

6. oldal / 33