Fõ tartalom

péntek, 28 június 2019 10:15

Pályaorientációs tábor

Írta: Bánszkiné G. Andrea
Értékelés:
(0 szavazat)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságok ismét ifjúsági tábort szerveztek a rendészeti pálya iránt érdeklődő fiatalok számára, amelynek újfent iskolánk adott otthont. A 2019. június 25-27. között megrendezésre került három napos táborban 15-18 éves roma, vagy hátrányos helyzetű fiatalok vettek részt.

A résztvevők megismerkedhettek a felvételi eljárás követelményeivel, kipróbálhatták magukat a fizikális felvételi számokban, és a rendőr tanulók számára kialakított tanulmányi versenyen használt akadálypályán is. Próbateszt segítségével néhány műveltségi kérdéssel is próbára tehették tudásukat.

Szaktanáraink ízelítőt adtak az iskolai képzés sajátosságaiból, bemutatták a bűnügyi,- és szituációs szakkabinetekben zajló oktatás menetét. A szituációs lőtéren lövészeti bemutatót tekinthettek meg, és kézbe vehették a rendőrségnél rendszeresített fegyvereket és csapatszolgálati felszereléseket is. Kicsit belekóstoltak az alaki foglalkozásba is, ami ugyancsak elnyerte a résztvevők tetszését.

Pályaorientációs tábor 2019Pályaorientációs tábor 2019Pályaorientációs tábor 2019Pályaorientációs tábor 2019Pályaorientációs tábor 2019Pályaorientációs tábor 2019

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságról érkező kollégák által végrehajtott kutyás- és bevetési bemutatót is láthattak. A Hívásfogadó Központból érkező előadók a központ működéséről és a rosszindulatú hívások kezeléséről tartottak érdekes előadást. Ezúton is köszönjük a közreműködésüket!

Bízunk benne, hogy hasznos volt a tábor, és a pálya iránt komolyan érdeklődőknek sikerült irányt mutatni, tanácsokat adni a felvételi eljárásra való felkészülésre, és a majdani iskolai évekre.

Megjelent: 153 alkalommal Utoljára frissítve: péntek, 28 június 2019 10:21