Fõ tartalom

péntek, 27 szeptember 2019 13:52

Alaki szemle 2019

Írta: Juhászné Gazsi Melinda
Értékelés:
(0 szavazat)

2019. szeptember 27-én került végrehajtásra a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium 2019/2021-es évfolyamának, valamint a Tűzoltó rész-szakképesítés Rendészeti alapfeladatok moduljának oktatásában résztvevő állománynak (TÜ2-TÜ3/2019.) az alaki szemléje.

A szemlét megtekintette Lipták Attila tű. dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Dr. Németh József r. ezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Tanintézeti és Módszertani Főosztály vezetője, Szabó András, a Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának igazgatója és több meghívott vendégünk.

A 6 rendőr és a 2 tűzoltó osztály, mellett 7 "kadét" osztály az alakuló téren felsorakozva fogadta az ellenőrzést végrehajtó személyeket és az elöljárót. Az osztályokat az osztályfőnökök vagy a kijelölt helyettesítőik vezették.

Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019

Az alaki szemle levezetési tervének megfelelően az ellenőrzést végzők a szakaszokat kötelékben ellenőrizték. Az osztályfőnökök által irányított osztályok az alaki fogásokat teljes körűen bemutatták szakasz szinten és szúrópróbaszerűen egyéni szinten is. Az ellenőrzés kitért a tanulók egyéni ápoltságának és ruházatának vizsgálatára is. Szúrópróbaszerűen adtak tanulók választ a feltett elméleti kérdésekre, és ugyanilyen módon került ellenőrzésre az állami-, szolgálati- és iskolai vezetők ismerete is.

Minden osztály megfelelően teljesítette az alaki szemle követelményeit. A "kadétok" alakiassága és igyekezetük különösen szembetűnő volt.

A szemlét követően a menetgyakorlat-forgatókönyve szerint teljesítették a 20 km-es menetgyakorlatot a szakaszok, mely zárta az alapozó képzést.

Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019Alaki szemle 2019

Megjelent: 576 alkalommal Utoljára frissítve: hétfő, 07 október 2019 12:06