Fõ tartalom

kedd, 22 október 2019 14:25

Emlékplakett átadása

Írta: Juhászné Gazsi Melinda
Értékelés:
(0 szavazat)

2019. október 2-án a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred (MH 2. TVE) 10. Területvédelmi Zászlóalj 200 fővel általános lőkiképzés komplex általános foglalkozást hajtott végre a háttérszerződéses állomány vezetésével a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium harsányi lőterén. Ez a felkészülés is azt hivatott elősegíteni, hogy az alakulat sikeresen végrehajtsa a honvédség hajdúhadházi lőterén november hónapban lebonyolításra kerülő gépkarabély lövészetet.

Iskolánk és a10. Területvédelmi Zászlóalj között már régebb óta fennáll az együttműködés, mely keretében korábban is többször igénybe vették intézményünk lőterét és nyári gyakorlatokat is hajtottak már végre Harsányban.

Baráth István dandártábornok, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka megszemlélte a felkészülést és elismerő plakettet adott át Bagi István r. ezredes, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium igazgatója részére a MH 10. Majthényi Károly Területvédelmi Zászlóalj érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréséül.

Emlékplakett átadásaEmlékplakett átadása Emlékplakett átadásaEmlékplakett átadásaEmlékplakett átadása 

https://honvedelem.hu/cikk/elesloveszetre-keszulnek/

Megjelent: 182 alkalommal Utoljára frissítve: csütörtök, 24 október 2019 15:09

Kapcsolódó elemek