Fõ tartalom

2018. június 22-én ünnepelt a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium. Ünnepeltük a végzős tanulóinkat, ünnepeltük az intézményünk negyedszázados fennállását és ünnepeltük a rendőr tiszthelyettes-képzés 25 éves jubileumát.

péntek, 22 június 2018 10:18

Tanévzárás dobogón

Írta:

A 2018. évi B.A.Z. Megyei Lövészbajnokság, a B-A-Z. Megyei Sportlövő Szövetség, és az MVSE (Miskolci Vasutas Sportlövész Egylet) közös szervezésében 2018.06.16-án került megrendezésre. A megmérettetésre a megye számos sport egyesületéből érkeztek versenyzők.

Iskolánk vezetőinek és oktatóinak 43 fős csoportja 2018. június 1-jén látogatta meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának oktatási helyszíneit Budapesten. Az intézményünk dolgozóival együtt szakgimnáziumunk francia társiskolájának, a SENS-i rendőrképző iskolának az igazgatója Gérard Cardaliaguet, az igazgató helyettese és a francia iskola egy fő szaktanára is részese volt az élménynek.

péntek, 22 június 2018 09:53

Véget értek a szakmai vizsgák

Írta:

Évről évre a másodéveseink komoly kihívásnak tesznek eleget, amikor a képzési idő végén rendőr tiszthelyettes szakmai vizsgát tesznek.
Idén május 23-án egy háromórás írásbeli dolgozattal kezdték a vizsgaidőszakot, majd ezt követően egy nap alatt tudták le az egyes osztályok a szóbeli és a gyakorlati vizsgafeladatokat.

péntek, 08 június 2018 14:39

Nemzetközi konferencia iskolánkban

Írta:

Nemzetközi konferencia iskolánkban

Iskolánkban idén, az elmúlt évekhez hasonlóan nemzetközi konferencia került megrendezésre, "Rendőrképzés módszertana" címmel. A május 28. és június elseje között folytatott tanácskozáson a nagyváradi "Avram Iancu" Határrendész Tiszthelyettes-képző Iskola, a Kassai Rendészeti Szakiskola, a Katowicei Rendőrképző Iskola, a Sensi Rendőrképző Iskola valamint a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központja, mint szakmai irányító szerv képviseltette magát.

szerda, 06 június 2018 13:23

Tanulmányi út Dunakeszire

Írta:

A rendőr tanulók országos tanulmányi csapatversenyén induló elsőéves tanulók közül heten -Kelemen Dévald János 104 o., Kenyeres Krisztián 105.o., Terjék Dávid 105.o., László Ferenc Gergő 106.o., Varga Balázs 110.o., Kocsi Patrik János 113.o., Batai Veronika 102.o.- kerültek kiválasztásra, akik részt vehettek egy tanulmányi kiránduláson az ORFK Dunakeszi Oktatási Központjába május 17-én.

szerda, 06 június 2018 13:16

Látogatás Nagyváradon

Írta:

Iskolánk tanulóiból és tanáraiból álló küldöttség 2018. május 22-25 között a nagyváradi Avram Iancu Határrendészeti Iskolában vendégeskedett. Ez a látogatás mind a diákok, mind a kísérő tanáraink számára is hatalmas élmény volt. A programok tökéletesen meg voltak szervezve, az unalom messze elkerült bennünket.

Utoljára frissítve: szerda, 06 június 2018 13:22

Intézményünkben évek óta működtetjük a mérésen alapuló módszert, azonban 2016-tól egy megújult szakmai protokollt követünk, amelynek alapja a rendőri kompetenciák középpontba helyezése.

Idén, 2018. május 23-án a budapesti Ikarusz Sportpályán rendezték meg a Belügyminisztérium Országos Atlétikai Bajnokságát. A verseny főszervezője a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja volt. A versenyen 34 belügyi szerv, közel 400 sportolója állt rajthoz, 7-7 női és férfi egyéni versenyszámban, valamint 3 váltó futószámban hirdettek eredményt.

Tehetségeink és segítőik elismerése - 2018

Az Észak-Magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács 2018. május 17-én Egerben adta át az idei ÉReTT elismeréseket, az "Új esélyek és lehetőségek az ÉReTT hálózatában" című szakmai fórum keretében. A díjazottak között szerepelt Fürjész István pedagógus, edző és két MRSZG-s tanulónk, Császár Dániel (I. évfolyam) és Turbók Bence (II. évfolyam).

Május 8-án tanulmányi kirándulásra érkezett hozzánk a Móricz Zsigmond Református Kollégium és Gimnázium 9. évfolyamos rendészet-közszolgálat ágazati képzésben résztvevő osztálya.

A 25 fő diák osztályfőnökükkel Ungi Tamás tanár úrral, és a karcagi Rendőrkapitányság állományában dolgozó Fekete András r. főtörzszászlós úrral 9 órára érkezett meg a több órás utazást követően.

A hétköznapi emberekből is lehet hős! Igen akár belőled is! 2018. május 7-én a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve véradást szerveztünk iskolánkban. A véradáson 68 fő vett részt. Köszönjük iskolánk valamennyi dolgozójának és tanulójának önzetlen segítségét, azt, hogy véradóként eddig is és ezután is segítik rászoruló embertársaink életének megmentését.

9. oldal / 41